Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Akikről gyakran megfeledkeznek: az Új Kezdet

2017.05.29

Akikről gyakran megfeledkeznek: az Új Kezdet

2017. május 29. 14:23

A mai magyar, illetve kárpát-medencei magyar politikai életben a politikai tortát egyre több szeletre vagdossák fel közszereplőink. Míg van egy hatalmas szelet, a Fidesz-KDNP, addig a torta maradék része egyre kevesebb piskótát és cukormázat tartalmaz; azaz egyre kisebb szeletekre osztódik. Míg a nemzeti oldalon, avagy a jobboldali ellenzék oldalán eddig egység volt (a Magyar Igazság és Élet Pártjától, annak 43 párttagjától és mintegy kétezer szavazójától eltekintve), a vecsési történések következtében elindult az a folyamat, ami a baloldalon már 2010 óta folyamatosan tart. Már megszámolni sem tudjuk, hány baloldali párt van - habár ezt ebben a cikkben később megpróbáljuk - az biztos, hogy a jobboldal három nagy, egymástól jól elkülöníthető részre szakadt: van a jobboldal közepén a Fidesz és a KDNP, illetve szatellitszervezeteik (a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Egyesület és társaik) és csatlós pártjaik (pl. Demokratikus Nemzeti Néppárt), a Fidesz-KDNP-től balra találhatóak az olyan pártok, mint az Új Kezdet vagy Pukli István Polgári Világ nevű pártja, a kormányrudat tartó honatyainktól és honanyáinktól jobbra pedig a nemzeti oldal, ahol ma van a Jobbik, a MIÉP, az Erő és Elszántság (benne az Identitesz és a Betyársereg politikai szárnyával) és a Rend és Igazságosság.

Az biztos, hogy a fideszes politikusok most még csak nevetnek az új politikai formációkon, arról azonban elfeledkeznek, hogy egyes pártok pont tőlük vesznek el szavazókat. Míg a nemzeti oldalon létrejött új pártok a Jobbik radikálisabb szavazóira támaszkodnak, a Jobbik megmaradt tábora pedig nem jelent túl nagy veszélyt a Fideszre, addig az Új Kezdet - élén dr. Gémesi Györggyel - jelentős kapcsolatokkal rendelkezik az önkormányzati szférában. A párt sikeres, a saját településükön népszerű polgármesterekkel áll kapcsolatban, és ennek megfelelően ezeken a településeken az Új Kezdet is népszerűbbé fog válni.